Szabóné Bús Anna vagyok. 2000 óta dolgozom angoltanárként ebben az iskolában. Minden évfolyamon tanítok idegen nyelvet. Így szerencsés esetben elsőtől nyolcadikig együtt dolgozom gyermekükkel.
Pályám kezdetén a Budapesti Tanítóképző Főiskola elvégzése után egy korrekciós osztályban tanítottam, majd az ELTE angol tanári szakának elvégzését követően nyelvtanárként dolgoztam különböző nyelviskolákban.
Úgy gondolom az idegen nyelvtudás mai életünkben elengedhetetlen. Kitágult a világ, a fiatalok rövid-hosszabb időre szerencsét próbálnak külföldön. Ehhez szükségük van alapismeretekre, szakmai tudásra, de elsősorban nyelvismeretre. Itthon is az álláshirdetők többsége idegen nyelvismeretet vár el a jelentkezőktől. Ezért fontosnak tartom, hogy már kisiskolás kortól megfelelő nyelvi alapokat szerezzenek a gyerekek.
Gyakorló anyukaként tisztában vagyok vele, hogy milyen fontos a jó iskola választás. Tudom, hogy az első osztály komoly próbatétel szülőnek, gyereknek egyaránt. A sikeres iskolakazdés, az iskolához, a tanuláshoz való pozitív hozzáállás fontos alapja. Ezért tartom fontosnak, hogy minden szülő tudatosan, az iskola, tanítók, megismerése után, a gyerekek bevonásával válasszon iskolát, nyelvet. Ehhez szeretnék segítséget nyújtani iskolánk, angol oktatásunk bemutatásával.
Iskolánk
Évek óta a beiratkozott tanulók száma szerint két osztályt indítunk.
1. a német nemzetiségi nyelvoktató programmal működő osztály:
heti 5 órában, bontott csoportban tanítjuk a németet, nyelvi táborokat szervezünk. A 8. év befejezése után diákjaink kéttannyelvő gimnáziumban folytathatják tanulmányaikat.
1. b angolos osztály
Tanulóink úszni járnak, heti 2 órában pedig bontott csoportban angolul tanulnak.
Szülői kérésre iskolánkban 1 osztálytól lehetőség van az angol nyelvvel történő játékos ismerkedésre. Órarendbe beépítve 1.-3. osztályban heti két alkalommal bontott csoportban ismerkednek az angol nyelvvel. Az első két évet elnyújtott szóbeli előkészítő szakasznak tekintjük. Hangsúlyos szerepet kapnak a játékok, mondókák, versek, mesék. Alapvető célkitűzésünk az érdeklődés és a nyelvtanulás iránti kedv felébresztése illetve ébrentartása, és az iskolához, tanuláshoz fűződő pozitív viszony erősítése.
3. osztályban már komoly hangsúlyt kap az olvasási, írási készség kialakítása, a lexikai egységek, szóképének bemutatása, az adott szó írásképének elsajátítása. Alsó tagozaton az Oxford kiadó New Chatterbox tankönyvsorozatát használjuk.
4.-8. már a Nemzeti Alaptantervben meghatározott heti 3 órában tanulják a gyerekek az angol nyelvet. Itt már nyelvtani alapozás is történik. Felsőben a New Project tankönyvsorozatot használjuk.
Számos hanganyagot: kazettát, CD-t, videót DVD-t használunk a nyelvórákon a hallás utáni szövegértés fejlesztése érdekében, és ezzel is igyekszünk a gyerekek nyelvtudását életszerűbbé tenni.
Igyekszünk az informatika adta lehetőségeket kihasználni és beépíteni a nyelvoktatásba. Részben úgy hogy az órán számítógép segítségével oldunk meg feladatokat, illetve otthonra olyan házi feladatot kapnak, melyhez internet használata ajánlott.
Angolos honlap segíti a gyerekek nyelvi és számítógépes kompetenciájának fejlesztését, valamint az önálló tanulási készségük fejlesztését. A számítástechnika termen kívül a nyelvi termekben, a felsős napköziben és az iskolai könyvtárban is internetes kapcsolattal rendelkező gépek vannak. ( Ide kívánkozik, - bár nem szorosan kapcsolódik az angol nyelv oktatásához, de úgy gondolom, azt nagymértékben segíti, hiszen az önálló nyelvtanulás egyik fontos eszköze a számítógép - hogy iskolánkban a 8. osztályosok ECDL vizsgát tehetnek.) Részt vettünk angol internetes egyéni és csapatversenyben is. Igyekszünk nemzetközi partneriskolai kapcsolatot kiépíteni, hogy lehetőség nyíljon az angol nyelv valós élethelyzetben történő gyakorlására is. Külföldi tanárasszisztens is dolgozott iskolánkban és bekapcsolódott a nyelvórák munkájába,, életszerűvé téve azt.
Iskolai könyvtárunk sikeres pályázatunknak köszönhetően számos angol nyelvű szintezett olvasmánnyal bővült, melyet az érdeklődő nyelvtanulók kikölcsönözhetnek, elolvashatnak.
Angolos honlap segíti a gyerekek nyelvi és számítógépes kompetenciájának fejlesztését, valamint az önálló tanulási készségük fejlesztését. A számítástechnika termen kívül a nyelvi termekben, a felsős napköziben és az iskolai könyvtárban is internetes kapcsolattal rendelkező gépek vannak. ( Ide kívánkozik, - bár nem szorosan kapcsolódik az angol nyelv oktatásához, de úgy gondolom, azt nagymértékben segíti, hiszen az önálló nyelvtanulás egyik fontos eszköze a számítógép - hogy iskolánkban a 8. osztályosok ECDL vizsgát tehetnek.) Részt vettünk angol internetes egyéni és csapatversenyben is. Igyekszünk nemzetközi partneriskolai kapcsolatot kiépíteni, hogy lehetőség nyíljon az angol nyelv valós élethelyzetben történő gyakorlására is. Külföldi tanárasszisztens is dolgozott iskolánkban és bekapcsolódott a nyelvórák munkájába,, életszerűvé téve azt.
Iskolai könyvtárunk sikeres pályázatunknak köszönhetően számos angol nyelvű szintezett olvasmánnyal bővült, melyet az érdeklődő nyelvtanulók kikölcsönözhetnek, elolvashatnak.
Tanítványaink sikeresen szerepelnek a különböző nyelvi versenyeken. Az angol nyelvhez való pozitív hozzáállást tükrözi a házi versenyeken való nagyarányú, lelkes részvétel. A kerületi megmérettetésen is derekasan helytállnak diákjaink. Mind a szép kiejtés, mind az írásbeli nyelvtani vetélkedőn jól teljesítenek diákjaink.
A felvételi eredményeink is szépek. Többen mennek nyelvi előkészítő évfolyamra, és egyre többen választják a két-tannyelvű képzést, ami az idegen nyelv szeretetét, a nyelvtudás fontosságának felismerését, így tehát munkánk eredményességét is tükrözi.
Kérem, jöjjenek el és nézzenek meg egy angol órát a nyíltnapon. Szeretettel várom a jövendő elsősöket is, hogy egy kis ízelítőt kapjanak abból, mi vár rájuk jövőre.
Magonc képző
Az iskolaválasztáshoz szeretnénk Önöknek segítséget nyújtani az iskolánkban immár negyedik éve működő Magoncképzőnkkel. Minden nagycsoportos óvodás és szülei előtt ebben az évben is megnyitja kapuját iskolaváró játszóházunk, ahol a kicsik szüleikkel, és iskolánk tanítóival vidám, játékos délutánokat tölthetnek el együtt.
Kötetlen formában ismerkedhetnek az angol és a német nyelv rejtelmeivel, próbára tehetik ügyességüket a játékos sporttevékenységeken, fejleszthetik kreativitásukat kézműves foglalkozásainkon, megtanulhatnak sok-sok gyermekdalt. Játékos zenei képességfejlesztőnkön, táncházunkon szeretnénk megismertetni velük néhány hangszert, s egy-két népi tánclépést is.
Itt személyesen találkozhatnak a leendő elsős tanító nénikkel, nyelvtanárokkal. Bepillantást nyerhetnek iskolánk mindennapjaiba, kulturális és sportéletébe.
Angol foglalkozásainkon együt énekelünk, táncolunk, verset tanulunk, mesét hallgatunk mint arról az alábbi képek is tanuskodnak, remekül érezzük magunkat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése